
Aktuális programok
A programjaimat a Felsőbb Énjeim, Kryon, a Teremtő, és az adott programot még inspiráló (azon közreműködő) Égi Mesterek felkérésére, velük összehangolódva készítem el, az ő kéréseiknek és tanácsaiknak megfelelően.
Minden programon tartok élő médiumi közvetítést!
Kryon minden esetben jelen van, és legtöbbször meg is szólal. Azt az adott pillanatban (a résztvevők szükségleteihez, és az adott témához igazodva) az "égiek" döntik el, hogy rajta kívül más bejelentkezik-e, milyen sorrendben jönnek, és egy alkalommal hányan nyilvánulnak meg.
Személyes kezelések és egyes programok alkalmával - Kryonon és a Teremtőn kívül - pl. megszólaltak már rajtam keresztül a Plejádok Fényküldöttei, Kuthumi, St. Germain,Michael Arkangyal, Hilarion, Ashtar Sheran, Seraphis Bey, Lady Nada/Mária Magdolna, Metatron (Melek Metatron és Metatron Arkangyal minőségében), Jézus, Merlin, Gabriel Arkangyal, Uriel Arkangyal, Sanat Kumara, Sananda Kumara, az Istennő, Gaia, Shakti (és más, kevésbé ismert, személyes segítő mester, és angyal is).
Mindannyian tanításaik, gyógyításaik által támogatják az egészségünk helyreállítását, a szellemi fejlődésünket, az életfeladataink felvállalását.
Általános tudnivalók:
Minden tanfolyamomon, és a legtöbb programomon az alábbiakra lehet számítani: az adott témával kapcsolatosan a résztvevők egyrészt "szellemi" információt kapnak (ez segít, hogy tudatosan ki tudjanak lépni a régi mintáikból), plusz energetikai segítséget (tisztítást, oldást, beavatást, aktiválást), hogy beinduljon a változás, és gyakorlati tanácsokat (hogyan csinálják másképp ezután, mit gyakoroljanak), hogy a hétköznapokban is új módon tudjanak működni, meg tudják tartani, és rögzíteni a programokon aktivált új mintákat.
Minden programra be kell jelentkezni:
(sms-ben a 06 20 433 1702 számon, vagy e-mailben a diosykata@upcmail.hu címen)
Arra kérlek, amennyiben jelentkezésed ellenére mégsem tudsz eljönni, azt is jelezd légy szíves!
2012.
Május
11-én, pénteken
Program Békéscsabán
Krisztusként a Földön
„A felemelkedés Isteni Terve szerint 2013-ra legalább 144 000 embernek
szükséges elérnie a Krisztus-tudat rezgéssziszintjét a Földön, mivel ennyi
az a minimális létszám, amely biztosítani tudja a dimenzióváltáshoz szükséges
energiákat. A Krisztus-tudat szintet elérők alapítják meg az Új Földet
Mit jelent mindez a gyakorlatban?
Milyen volt Jézus, a Krisztus,… és milyen ma egy krisztusi szeretet-tudatosságú ember?
Mik az átalakulás lépései (fizikailag, energetikailag, érzelmileg, szellemileg)?
Mi, és hogyan változik a Földön, az Aranykor beköszöntével?
Milyen teendőink vannak, ha ezt az utat szeretnénk járni, és egyáltalán
hogyan hangoljuk mindezt össze a hétköznapi életünkkel?
Várható program:
1. Rész:
Összehangoló élő közvetítés,
A témával kapcsolatos előadás,
Kata saját megélései, tapasztalatai, és gyakorlati tanácsai.
2. Rész:
A résztvevők eddigi megélései, tapasztalatai (amit szívesen megosztanának a többiekkel),
Kata, a Krisztusi Mesterek (Jézus K és Lady Nada), ill. az Isteni Ének válaszolnak
(a témához kapcsolódó) egyéni kérdésekre.
Az estét záró, élő közvetítés.
A szellemi és gyakorlati tudás átadása mellett - a Felsőbb Ének vezetésével - minden résztvevőnél a számára aznap szükséges energetikai oldások, gyógyítások, átalakítások, aktiválások is megtörténnek. Jelen esetben a krisztusi szeretet-tudatosság útjának a következő lépése (attól függően, hogy hol tart az illető).
Időpont: május 11. péntek, 18.00 – kb. 22.00
Belépő: 4 000 Ft
Helyszín: Békéscsaba, COLOSSEUM „B” épület II. emelet Táncterem.
Javasolt felszerelés: íróeszköz, füzet, kényelmes öltözék, 1-1,5 l tiszta, szénsavmentes víz.
Bejelentkezés szükséges, és fontos!
Vargáné Szokol Mariann: a +36 20 9375-688 számon, vagy e-mailben: m.nirana2010@gmail.com
vagy Diósy Kata: e-mailben diosykata@upcmail.hu ,vagy smsben a +36 20 433 1702 számon.
Április
28-án, szombaton, 10.00
Vendég előadóként!
Merlin Iskola - XV. rész
Tanfolyam -sorozat- Merlinnel, Kryonnal, esetenként más Mesterekkel,
beavatásokkal, gyógyításokkal, sok gyakorlattal, élő közvetítésekkel
Ezt a programot a múlt évben közösen vezettük Dénes Ildikóval.
2011. decemberében elbúcsúztam a társaságtól, mert új feladatokra készülök.
Most egy újabb alkalom erejéig vendégként visszatérek.
„ Ha már minden ellentétes tulajdonságoddal együtt tudsz élni,
Akkor a Mágusokhoz hasonlóan a TELJES ÉNED ÉL!” (Merlin)
A témák egymásra épülnek, összefüggenek, de a programok egyenként is
kerek egészek, ezért az alkalmak külön-külön is látogathatók.
A sorozat célja, és feladata:
Az Isteni FORRÁS MAG-energiájával való Tudatos Teremtés hatékony
működtetése az életünkben, a mindennapjainkban.
Az erről (könyvek, médiumi közvetítések útján) megkapott szellemi információk
átültetése a gyakorlatba.
Mindazok elengedése, gyógyítása, amik egyénenként még akadályozzák a
manifesztációt (tudat alatti blokkok, hiedelmek, különféle gátló érzelem és megatartás minták stb.).
A teremtő frekvencia fokról-fokra történő elérésének és megtartásának az elősegítése.
XV. rész:
Ildikó témái:
A szeretet, bizalom, önbizalom mágiája,
A megértés, és együttérzés,
Még egyszer a körülöttünk lévő pszichomagnetikus zónáról, azaz a
morfogenetikus mezőről, és a hatásairól,
Összpontosítás, akaraterő fejleztése.Gyakorlat
Élő Merlin közvetítés
Kata témái:
Az "isteni" párkapcsolat, és a szexualitás mágiája,
és szerepe az emelkedésünkben.
Élő közvetítés(ek)
Részletesebben:
A valódi szeretet, bizalom, önbizalom, megértés, őszinteség, és együttérzés kifejlesztésével újból megteremthetővé válik a Földön a szakrális párkapcsolat, és szexualitás. A mai napon az információk,
és a beavatások segítégével elősegítjük mindezek helyes működtetését, az emelkedett, boldog párkapcsolat megteremtését, és kioldjuk, gyógyítjuk az ezek útjában álló érzelmi, és gondolati mintáinkat.
Témák: a férfi és a nő működésének a jellemzői, a pár-és szexuális kapcsolat alkímiája, Jézus és Mária Magdolna szerelme, az általuk Földre hozott kódok aktíválása.
Időpont: április 28. szombat
Helyszín: Geofizikai Intézet Vendégháza, Bp. XIV., Torontál u. 32.
(Az utca a Mexikói út, és a Róna utca között található, a Thököly úttal
párhuzamosan helyezkedik el. Az Amerikai út második kereszt utcája- az
Egressy út irányába haladva, a 32. számhoz az Amerikai útról balra kell
befordulni az utcába.)
Időtartam: 10.00-től, kb. 19.00-ig
Belépő: 15.000 Ft/fő
Javasolt felszerelés: könnyű ennivaló, innivaló (sok tiszta, szénsavmentes víz),
íróeszköz, füzet, kényelmes öltözék.
A változások nem csak személyes fejlődésedhez, de a Föld és az emberiség
felemelkedéséhez is hozzájárulnak. Ezért arra kérünk, ha belső hívást érzel,
feltétlenül gyere el!
Bejelentkezés e-mailben dildiko11@gmail.com , vagy diosykata@upcmail.hu ,
vagy smsben 06 20 433 1702 számon.
13-án, pénteken
Programok Békéscsabán
1. Eszmecse, és továbblépés Isteni Éneddel, és a Felemelkedést
segítő Mesterekkel
Egyéni kérdések megválaszolása, a legégetőbb egyéni problémák megoldása, és a továbblépés elősegítése történik meg a programon, a résztvevők Felsőbb Én-je, és Égi Mesterek (Jézus Krisztus, Lady Nada, M. Metatron, Michael Arkangyal) közreműködésével.
A Húsvét, a Feltámadás ünnepe erőteljes változtató, átalakító, emelő energiákat hoz számunkra. Arra ösztönöz bennünket, hogy engedjük még el mindazt-de most már véglegesen-, ami akadályoz minket a rezgésszintünk megtartásában, és a továbblépésben. (Elsősorban az ez életbeli, vagy előző inkarnációk lehúzó mintázatait.)
Ha ezektől megtisztulunk, akkor most hatalmasat léphetünk előre az önmagunkra ébredés, és valóságbeli lényünkkel való eggyé válás útján. Ez azért is fontos, mert az élcsapatnak rövidesen készen kell állnia arra, hogy - magára öltve isteni önvalóját- nagy mennyiségben, és stabilan megtartsa az új Föld energiáit, hogy az egyre jobban átíródhasson a fizikai valóságba, s ez által a Fény, és Szeretet látható módon megnyilvánulhasson a bolygón.
Isteni Énjeink, és a Felemelkedést támogató Mesterek ebben kívánnak ezzel a programmal segítséget nyújtani, mert közösen sokkal gyorsabb, és nagyobb hatást tudunk elérni, mint egyénenként.
A közös munka nagyobb rálátást biztosít a Valóság összefüggéseire, s mindenki a másik kérdésére adott válaszból, vagy a problémájára adott tanácsból is sokat tanulhat, szélesítheti a látókörét, és esetenként ötletet meríthet.
Az összehangoló élő közvetítés után interaktívvá válik az este.
Mindenki felteheti a dimenzió váltással, az új energiákkal, a felemelkedéssel, az egyéni átalakulással, az egyes életproblémák megoldásával kapcsolatos kérdését/kérdéseit, s ezekre Isteni Énje, ill. a jelen lévő Mesterek válaszolnak. Az információk átadása mellett, a kérdésekkel kapcsolatos energetikai oldások, gyógyítások, átalakítások, aktiválások is megtörténnek, és amiben szükséges, ott gyakorlati tanácsot is kapnak a résztvevők.
A felteendő kérdések ilyen típusúak legyenek, pl. hogyan oldjam meg, hogy …, miért történik az, hogy, …mit tegyek, hogy….
Több csoportos, és egyéni élő közvetítés, meditáció várható!
Időpont: április 13. péntek 18.00 – kb. 22.00
Belépő: 4 000 Ft
Javasolt felszerelés: íróeszköz, füzet, kényelmes öltözék, 1-1,5 l tiszta, szénsavmentes víz.
2. Egyéni tanácsadás, lélek-gyógyítás, közvetítés:
13-án megint lesz lehetőség bejelentkezni egyéni kezelésre, és közvetítésre, az esti program előtti órákban.
A konzultáció ideje kb. 1-1,5 óra, ára: 6 000 Ft.
Mindkét program helyszíne: Békéscsaba, Kinizsi u. 4-6. COLOSSEUM Fitness „B” épület II.emelet Táncterem.
Mindkét programra bejelentkezés:
Vargáné Szokol Mariann: +36 20 9375-688. e-mailben: m.nirana2010@gmail.com
vagy Diósy Kata: e-mailben diosykata@upcmail.hu , vagy smsben +36 20 433 1702 számon.
Március
9-én, pénteken
Programok Békéscsabán
1. Természetfölötti, vagy természetes?
Pozitív, és negatív energiák, elhunyt rokonok szellemei, Angyalok, Mesterek, Felsőbb Ének, furcsa álmok, látomások, megszólaló hangok “bennünk”, és körülöttünk…
Jelenségek, amelyeket egyre többen érzékelnek, de nem tudnak mit kezdeni velük, mert nem illeszthetők be a valóságról általánosan elfogadott felfogásba. Hogyan tekintsünk rájuk, mit higgyünk, mit tegyünk az egyes esetekben?
Mint médium, és napi szinten energiákkal dolgozó ember, rengeteg tapasztalatot szereztem ebben a témában az elmúlt 10 év során. Ezek elméleti tudnivalóit és gyakorlatát szeretném megosztani mindazokkal, akiket érdekel.
A program részletei:
- milyen energia minőségekkel, lényekkel lehet a leggyakrabban találkozni,
- mi jellemzi őket,
- miért jelennek meg, és mit akarnak tőlünk,
- mi történhet ilyenkor,
- mi a teendő az egyes esetekben, ill. ha nem segítő szándékú lényt, vagy
energiát érzékelünk,
- mi jellemzi, és mi nem, a magas minőségű fénylényektől kapott információkat,
- élő közvetítések, meditációk,
- válaszok az egyéni kérdésekre, problémákra.
Az élő mediumi közvetítés/ek, meditációk alatt egyéni energetikai fejlesztések is történnek. Megnyílik, vagy erősödik a résztvevők érzékelő és megkülönböztető képessége (a 3. szemmel való látás, és érzékelés), ill. a magasabb dimenziókhoz, “égi” segítőikhez, elsősorban a Felsőbb Énekhez való kapcsolódás.
A program folytatása a Kommunikáció Felsőbb Énünkkel, és égi segítőinkkel tanfolyam-sorozatnak (4.rész), de azokat is várjuk, akiket csak az ebben a részben lévő témák érdekelnek.
Időpont: március 9. péntek 17.30 – kb. 22.00
Belépő: 4 000 Ft
Javasolt felszerelés: íróeszköz, füzet, kényelmes öltözék, 1-1,5 l tiszta, szénsavmentes víz.
2. Egyéni tanácsadás, lélek-gyógyítás, közvetítés:
9-én megint lesz lehetőség bejelentkezni egyéni kezelésre, és közvetítésre, az esti program előtti órákban.
A konzultáció ideje kb. 1-1,5 óra, ára: 6 000 Ft.
Mindkét program helyszíne: Békéscsaba, Kinizsi u. 4-6. COLOSSEUM Fitness „B” épület II.emelet Táncterem.
Mindkét programra bejelentkezés:
Vargáné Szokol Mariann: +36 20 9375-688. e-mailben: m.nirana2010@gmail.com
vagy Diósy Kata: e-mailben diosykata@upcmail.hu , vagy smsben +36 20 433 1702 számon.
25-én, vasárnap, 9.45-20.00-ig
II. POZITÍV EMBEREK NAPJA
Vácon, a Reménység Házában
Az ÉLET Csoport -melynek magam is tagja vagyok-, és az ÉLET Magazin
-melybe időnként írok (lásd a Cikkeim menüpont alatt) programja.
Az ÉLET Magazin - a pozitív emberek lapja - 2011. szeptember óta
kapható havilap. Megtalálható országosan a Rilay és Inmedio boltjaiban.
Bővebb információ :www.pozitivemberek.hu oldalán!
A programon 9.45-től 10.25-ig gyógyító szeretet meditációt
tartok élő közvetítésként, 11.00 órától pedig egyéni közvetítéseket.
Bővebb információ :www.pozitivemberek.hu oldalán!
A programon 9.45-től 10.25-ig gyógyító szeretet meditációt
tartok élő közvetítésként, 11.00 órától pedig egyéni közvetítéseket.
Febuár
26-án, vasárnap, 10.00
Vendég előadóként!
Merlin Iskola - XIII. rész
Tanfolyam -sorozat- Merlinnel, Kryonnal, esetenként más Mesterekkel,
beavatásokkal, gyógyításokkal, sok gyakorlattal, élő közvetítésekkel
Ezt a programot a múlt évben közösen vezettük Dénes Ildikóval.
2011. decemberében elbúcsúztam a társaságtól, mert új feladatokra készülök.
Most egy alkalom erejéig vendégként visszatérek.
„ Ha már minden ellentétes tulajdonságoddal együtt tudsz élni,
Akkor a Mágusokhoz hasonlóan a TELJES ÉNED ÉL!” (Merlin)
A témák egymásra épülnek, összefüggenek, de a programok egyenként is
kerek egészek, ezért az alkalmak külön-külön is látogathatók.
A sorozat célja, és feladata:
Az Isteni FORRÁS MAG-energiájával való Tudatos Teremtés hatékony
működtetése az életünkben, a mindennapjainkban.
Az erről (könyvek, médiumi közvetítések útján) megkapott szellemi információk
átültetése a gyakorlatba.
Mindazok elengedése, gyógyítása, amik egyénenként még akadályozzák a
manifesztációt (tudat alatti blokkok, hiedelmek, különféle gátló érzelem és megatartás minták stb.).
A teremtő frekvencia fokról-fokra történő elérésének és megtartásának az elősegítése.
XIII. rész:
Ildikó témái:
Csakraegyesítés, Krisztusienergia kapcsolódási meditáció,
Felkészítés a változásokra, egy új életciklusra való hangolódással
Élő Merlin közvetítés/felkészítés a márciusi feladatokra/
Energiamezőnk irányítása, kezelése.Gyakorlat
A bennünk lévő isteni energia kiáradása a kreativitás révén.Gyakorlat
Zárómeditáció Merlin közvetítéssel és Krisztusi energia kapcsolódással
Kata témái:
A Mártix-energetika és a Fénycsatorna használata az emelkedésünkben,
és a teremtéseinkben
Élő közvetítés(ek)
Részletesebben:
Tudnivalók a mátrixenergiáról és a kvantumgyógyításról, beavatás mindazon gyógyító-teremtő fényenergiákba, amelyekre kinek, kinek szüksége van, a harmóniája megtartásához, és a további emelkedése elősegítésére, ill. ezek használatának a gyakorlata.
Akinek még nincs avatása, annak a Fénycsatorna aktiválása történik meg, és az összeköttetés az egyénileg szükséges égi-földi fényminőségekkel, akinek már van, annak pedig további bővítések lesznek - a feladatai, és a szükségletei szerint.
Időpont: február 26. vasárnap
Helyszín: Geofizikai Intézet Vendégháza, Bp. XIV., Torontál u. 32.
(Az utca a Mexikói út, és a Róna utca között található, a Thököly úttal
párhuzamosan helyezkedik el. Az Amerikai út második kereszt utcája- az
Egressy út irányába haladva, a 32. számhoz az Amerikai útról balra kell
befordulni az utcába.)
Időtartam: 10.00-től, kb. 19.00-ig
Belépő: 15.000 Ft/fő
Javasolt felszerelés: könnyű ennivaló, innivaló (sok tiszta, szénsavmentes víz),
íróeszköz, füzet, kényelmes öltözék.
A változások nem csak személyes fejlődésedhez, de a Föld és az emberiség
felemelkedéséhez is hozzájárulnak. Ezért arra kérünk, ha belső hívást érzel,
feltétlenül gyere el!
Bejelentkezés e-mailben dildiko11@gmail.com , vagy diosykata@upcmail.hu ,
vagy smsben 06 20 433 1702 számon.
10-én, pénteken
Programok Békéscsabán
1. Egyéni tanácsadás, gyógyítás, közvetítés
A konzultáció ideje: kb. 1-1,5 óra, ára: 6 000 Ft.
Helyszíne: Békéscsaba, COLOSSEUM „B” épület II. emelet Táncterem
A kezdés időpontja a bejelentkezők létszámától függ, mindenkivel egyénileg egyeztetünk.
Jelentkezéskor mindenki jelölje meg, hogy mely időpont/időpontok felelnek meg számára a nap folyamán.
2. Kommunikáció Felsőbb Énünkkel, és égi segítőinkkel tanfolyam
Tudnivalók, gyakorlatok a Felsőbb Énünkkel és égi segítőinkkel való kapcsolódáshoz,
az ehhez szükséges megérzések, és érzékelő-képességek fejlesztése, az eggyé válás elősegítése.
Időpontja: péntek, 17.30 – kb. 22.00
Helyszíne: Békéscsaba, COLOSSEUM „B” épület II.emelet Táncterem
Ára: 4 000 Ft/fő/ alkalom
Javasolt felszerelés: íróeszköz, füzet, kényelmes öltözék, 1-1,5 l tiszta, szénsavmentes víz.
Mindkét programra bejelentkezés:
Vargáné Szokol Mariann: +36 20 9375-688. e-mailben: m.nirana2010@gmail.com
vagy Diósy Kata: e-mailben diosykata@upcmail.hu , vagy smsben +36 20 433 1702 számon.
Január
Programok Békéscsabán
1. Egyéni tanácsadás, gyógyítás, közvetítés
A konzultáció ideje: kb. 1-1,5 óra, ára: 6 000 Ft.
Helyszíne: Békéscsaba, COLOSSEUM „B” épület II. emelet Táncterem
A kezdés időpontja a bejelentkezők létszámától függ, mindenkivel egyénileg egyeztetünk.
Jelentkezéskor mindenki jelölje meg, hogy mely időpont/időpontok felelnek meg számára a nap folyamán.
2. Boldog 2012-őt! - Év indító program, élő közvetítéssel
Hol tartunk, és mik a legfontosabb további feladatok a tudat-, ill. dimenzióváltás területén.
Információk a jelen, és az előttünk álló időszakról, a váltás megvalósításához
szükséges közös, és egyéni feladatokról. A meditációban személyes energetikai
gyógyítások, és a vállalt feladatoknak megfelelő felkészítések történnek meg.
Várható program:
1. Előrejelzések és információk 2012-ről.
2. Élő médiumi közvetítés – Égi segítőink 2012-ről.
(Meglepetés, hogy ki/kik fognak megszólalni, és milyen gyógyításokat, átalakításokat
fogunk kapni.)
3. Kötetlen beszélgetés, kérdezz-felelek a nap témájával kapcsolatban (2012,
dimenzióváltás, a Föld és az emberiség fejlődése, egyéni spirituális fejlődés).
Időpontja: január 13. péntek, 17.30 – kb. 21.30
Helyszíne: Békéscsaba, COLOSSEUM „B” épület II.emelet Táncterem.
Belépő: 4 000 Ft
Mindkét programra bejelentkezés:
Vargáné Szokol Mariann: +36 20 9375-688. e-mailben: m.nirana2010@gmail.com
vagy Diósy Kata: e-mailben diosykata@upcmail.hu , vagy smsben +36 20 433 1702 számon.
PROGRAM AJÁNLÓ
21-én, szombaton
I. POZITÍV EMBEREK NAPJA
Az ÉLET Csoport (melynek magam is tagja vagyok), és az ÉLET Magazin
(melybe időnként írok) programja.
Az ÉLET Magazin - a pozitív emberek lapja - 2011. szeptember óta
kapható havilap. Megtalálható országosan a Rilay és Inmedio boltjaiban.
Bővebb információ :www.pozitivemberek.hu oldalán!
Bővebb információ :www.pozitivemberek.hu oldalán!
A program ideje alatt egyéni közvetítéseket tartok, 19.00 órától
pedig gyógyító szeretet meditációt.
22-én, vasárnap 10.00-től
Az őszi Kryon Fesztivál beavatásai
Soós Éva programja
Időtartam: 10.00- kb. 18.30-ig
Helyszín: „Eötvös10 - Közösségi és Kulturális Színtér”
Bp. VI. Eötvös u.10 (IV. emelet, 415. terem)
(Oktogontól a Hősök tere felé, első utca jobbra)
Részvétel 8.000,- Ft/fő
Meglepetés!
A résztvevők a délután folyamán egy közvetítés erejéig, velem is találkozhatnak.
Jelentkezés: Kérlek jelezd a részvételi szándékodat.
merillmelvin@gmail.com , vagy kalman.s.eva@t-online.hu
vagy a 06-30/ 65 90 565 telefonon: Soós Éva (Mélvin-Maja)
További részletek rövidesen...
Fontos tudnivaló!
Minden programon sejtszintű változások, átalakulások történnek. Ilyenkor nagy tisztulások, változások indulnak be. Ez a testben a méreganyagok eltávozását is elősegíti. Ahhoz, hogy ezek fizikailag is megtörténhessenek, fontos a sok folyadék - főként a tiszta víz, és könnyen emészthető, egészséges ételek fogyasztása a tanfolyamok, programok alatt (esetleg kevéssel előtte, és utána is).

